Hogyan mondják románul, hogy timeo Danaos?

„Timeo Danaos et dona ferentes” – vagyis „félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is”. Alacsonyan röpködnek ezekben a napokban a klasszikus idézetek a politikában, elég csak a „ha békét akarsz, készülj a háborúra” ókorból származó, de örök érvényű bölcsességére gondolni, aminek a ki­facsarásából ma egyesek politikai tőkét kívánnak kovácsolni.

A görögöktől félős idézet is ókori – és szintúgy örök érvényű. Vergilius Aeneiséből származik: Laokoón intése ez, amikor a görögök falovát látja Trója falai előtt. Laokoón gyanakvása, óvatossága érthető – és mint a mondából tudjuk, teljességgel megalapozott volt. A gyanútlan trójaiak magukra húzták, beszabadították falaik közé a velük egy évtized óta hadakozó görögöket, a többi pedig legenda (volt, amíg meg nem találták a valódi Tróját, ami még a valós történelembe is átemelte az ősi mítosz világát).

Mítoszoknak és legendáknak nincs híján a román történelem sem ugyebár. Ahogy hosszú története van a magyar és a román nemzet szembenállásának is, amely hol véres háborúban és kölcsönös megszállásban, hol pogromban és fizikai erőszakban, hol a mindennapos hatósági, hivatali piszkálódásokban és szomszédsági, városrészi, faluvégi fenyegető légkörben manifesztálódott, különös tekintettel a Trianon utáni Erdélyben a benne élő magyarok számára. Közösségek, családok, egyéni életek mentek rá nemzedékről nemzedékre a román uralmi törekvésekre egykori kincses Erdélyünkben.

Első és második és harmadik lélegzetvételre, nekifutásra sem lehet semmi más fontosabb ebben az ügyben nekünk, magyaroknak, mint az erdélyi magyarság sorsa. 105 éve szétszabdalt nemzetünk legnagyobb levágott ága ők: még mindig milliós embertömeg, amely a mindenkori román hatalom őszinte sajnálatára – és heveny bosszúságára – csak nem akarja felszámolni magát. Ugyan fogynak az erdélyi magyarok, fogynak a románok is, mi az hogy, nagyon is. Ez persze egyik nemzetnek sem jó hír. De az bizonyos, hogy az erdélyi magyarság minden évszázados ellenséges román törekvéssel szemben ma is él és virul, megvan még a nagy tömbje Marosvásárhelytől Kommandóig, ahogy a szórványvidékeken is hősi munkát végeznek a kitartó közösségszervezők, örökségvédők és hagyományőrzők.

„Minden magyar felelős minden magyarért” – írta annak idején Szabó Dezső, és most, amikor a románság legnacionalistább erői kerülhetnek hatalomra az elnöki székben, akár azt követően egy kormányban is, ezt a figyelmeztetést háromszor húzzuk alá. Minden utolsó szórványmagyarért, minden létező magyar közösségért és hálózatért meg kell küzdenünk Erdélyben, minden ma lehetséges eszközzel. Lapunk az elődlapokkal együtt negyed évszázada kiemelten foglalkozik a külhoni magyarsággal, a hat éve el­induló Mandiner hetilapban is állandó rovata van a külhoni ügyeknek. Hogy megismerjük külhoni testvéreink mai helyzetét, hogy szem előtt legyenek, hogy ébren tartsuk a gondolatot, a figyelmet – és az érzékenységet, hogy mindig megértsük a külhoni magyarok érzékenységeit is.

Erre van különösen szükség ebben a forró helyzetben is, amikor egy-két évtizedes lecsendesedés után újra napirendre kerülhet az agresszív magyarozás a román politikában, és egy magyar katonai temetőt meg­gyalázó, magyar szemmel megvetendő és megbocsáthatatlan akciózás révén ismertséget szerző figura válhat Románia államfőjévé. Aki mondhat bármi szépet a száján – fog is mondani, ismerjük a román politikusok ebbéli képességeit –, küldheti majd verbális és egyéb ajándékait, ettől még óvakodnunk kell, ébernek kell lennünk, és soha nem felejthetjük el elsődleges kötelességeinket, mindenkori érdekeinket és örök értékrendünket az erdélyi magyarság ügyében. 

Nyitókép: Daniel MIHAILESCU / AFP